Az egyszerűsítés és az önszeretet összefüggései
Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján, bizton állíthatom, megéri a minimalizmussal és annak formáival kísérletezni. Ha a környezetvédelmi szempontok nem lennének elegek arra, hogy rászánjuk magunkat az életünk leegyszerűsítésére, akkor ott van a dolog pszichés háttere. Egyrészt olyan szintű dömpingnek vagyunk kitéve nap mint nap már onnantól fogva, hogy reggel kikelünk az ágyból, hogy az már az humán mentális kapacitás határait feszegeti (vagy épp túl is lő rajtuk). Ki ne érezte volna még soha, hogy zsong a feje a rengeteg infótól és impulzustól, ami a nap minden percében ömlik ránk?!
Nem csoda hát, hogy a minimalizmus, mint életfilozófia egyre nagyobb publicitást nyer. Ez egy olyan jótékony trend, ami sokkal inkább hozzájárul a közérzetünk általános javulásához, mint az ezt ígérő termékek tízezrei, amelyek birtoklása során végül mégsem érzünk semmilyen kielégülést vagy megelégedettséget. Ellenkezőleg.
Az újabb és újabb cikkek beszerzése után újabbakra és újabbakra van szükségünk. Ez különben nem csak a fogyasztási szokásokra igaz, hanem úgy általában, az életünkkel kapcsolatban is.
A folyamatábra valahogy így néz ki: vágyunk valamire, megdolgozunk érte, megszerezzük. Már ebben a stációban a jövőben járunk, és azon gondolkodunk, hogy mi lesz a következő lépés, hiszen pl. hiába van bár egy szerető partnerünk, a kérdés immár az, hogy mikor lesz belőle férj. Kicsit olyan ez mint egy drog. Minden lövéssel egyre többre és többre van szükségünk, hogy elérjük a hajszolt hatást, amit aztán igazán élvezni nem tudunk, mert már azon agyalunk, hogy juthatunk hozzá a következő adaghoz. A jelenséget hedonista adaptációnak nevezi a pszichológia: akarunk valamit - van valamink - de ekkor ez már nem elég, hanem további szükségleteink ébrednek. Felismerve ezt a véget nem érő folyamatot, ami engem egyébként a szépségápolással kapcsolatban ütött fejbe leginkább, úgy döntöttem, hogy átadom magam az egyszerűsítés adta tapasztalatszerzésnek. Mióta Szlovéniában élek, elhagytam sok-sok sallangot és lehetőségem nyílt arra, hogy új alapokra helyezzem az életemet, ami kevesebb holmival, zűrzavarral és számomra érezhetően nagyobb szabadsággal jár.
Először is az otthon megszokott tárgyaknak a töredéke vesz körül, hiszen csak a legszükségesebbekkel költöztem ki, utána pedig csak olyasmit kértem otthonról, aminek a hiányát éreztem. Pl. festétek és ceruzák, művészkedési eszközök. Más ember számára ezek elhanyagolhatóak lehetnek, de én örülök, ha bármikor, amikor szeretnék, tudok mihez nyúlni. A konyhámban mindenféle tányérból 4-5 darab van, ami 1-2 személynek totál elég, de még ha vendégeket hívok, sem vagyok meglőve. Ugyanez igaz az edényekre, kicsi, közepes és nagy fazekakból 2-2 van. Semmilyen elektromos konyhagép nincs a konyhámban a vízforralót leszámítva. Az egyedüli dolog, amit szívesen látnék mégis a pultomon, az egy turmixgép, mert imádnám a friss smoothiekat. Törekszem a hulladékcsökkentésre, miután nem egy alkalommal majdnem elöntött a szemét egy-egy bevásárlás után, amikor lehántottam a megvásárolt termékek csomagolását. A konyhai hulladékcsökkentésem legszembetűnőbb hatása (csomagolásmentes bolt hiányában), hogy papírtörlőt, szalvétát, műanyag csomagolófóliát száműztem és újrahasználható változataikkal helyettesítettem a konyhában.
A ruhatáramat szintúgy minimalizáltam, igaz, hogy több second-hand darabbal bővült a kollekcióm az elmúlt hónapokban, ám igyekszem ésszerű keretek között tartani a gardróbomat. Sokszor ha meglátok egy szép új darabot valahol, viaskodom magammal, hogy megvegyem-e vagy sem, és mindig a nem válasz mellett döntök. Egyrészt azért, mert a jelenlegi ruhatáram alkalmas arra, hogy bármilyen eseményen meg tudjak jelenni. Jól variálható darabjaim vannak, amik tükrözik az egyéniségemet és az ízlésemet. Másrészt azért, mert a ruhagyártás borzalmas körülményeiről látott dokumentumfilmek után nem érzek ingerenciát arra, hogy a vásárlási döntésemmel támogassak egy átláthatatlan, mind a társadalomra, mind a környezetre nézve jóvátehetetlen károkat okozó iparágat. A helyi tervezők munkásságára persze nagyon kíváncsi vagyok, és kevesebbet gondolkodnék, hogy megvegyem-e környezetbarát anyagokat használó, helyi munkaerőt foglalkoztató ruhamárkák produktumait. Ezeknek az ára viszont általában a többszöröse a fenti üzleti modellből származó ruhákénak. Így aztán a legbölcsebb döntés számomra a vásárlás minimalizálása, ami a leginkább pénztárcabarát, kreativitás-serkentő és társadalmilag is felelős lehetőség.
A szépségápolási rutinom minimalizásáról már többször írtam ezt-azt. A fürdőszobai termékeimet néhány kivétellel egytől egyig hulladékmentes vagy kevesebb hulladékkal járó (flakonos tusfürdő helyett papírba csomagolt natúr szappan) alternatívákra cseréltem. Magamat szinte soha nem sminkelem (gyakorlás jelleggel a fél arcomat, egyik szememet szoktam, hogy ne essek ki a rutinból), ha mégis, akkor imádom a végeredményt, hogy mennyire máshogy nézek ki. Mivel én másokat is sminkelek, természetesen kell, hogy rendelkezzek egy olyan készlettel, amiből többféle look-ot ki tudok hozni többféle bőr és színtípusra. Az új filozófiám, hogy törekszem az egyszerűen elérhető, megfizethető árú termékek beszerzésére, amelyek minimum bizonyítottan állatkísérletmentesek, még jobb esetben pedig vegánok. A készletemben sorjáznak a tanúsított natúr márkák termékei, amikkel nagyon szívesen kísérletezem. Azzal együtt, hogy az eszköz és anyagszükségletnél fogva a sminkelés mesterségét nem nevezném hulladékmentes foglalkozásnak, arra törekszem, hogy egy nem eltúlzott készlettel mindenféle sminkigényt ki tudjak elégíteni. Szerintem ebben is lehet minimalizálni, sőt kell is. Például ha valaki a hétköznapokban csak nagyon enyhe sminket visel, nem látom értelmét annak, hogy mégis egy sokdarabos készletet bújtasson a fiókjában. Jó eséllyel egy élet alatt sem fogja kihasználni azt, így a lejárati dátum után rövid úton és nagy lendülettel a többnyire műanyag csomagolással együtt a szeméttelepen landolnak a termékek, hogy aztán 50-100 év múlva még mindig, szinte változatlan minőségben ott heverjenek. Fejtörést okozva ezzel unokáinknak, akiknek addigra már feltehetően egy globális szemétválsággal kell majd szembenézniük. Éppen ezért, én mindig azt szoktam inkább javasolni, hogy ismerjük fel a saját igényeinket, térképezzük fel önmagunkat, és ez alapján vegyük körül magunkat olyan eszközökkel és tárgyakkal, amelyek valóban örömet okoznak nekünk, vagy megkönnyítik az életünket. Ergo, lányok, ha a hétköznapokban nem, vagy alig sminkeltek, ha alkalmi sminkre vágytok, menjetek el egy sminkeshez. Kiindulva a kozmetikumok áraiból, ez már nem jelent sokkal nagyobb luxust egy komplett szett megvásárlásánál, viszont annál tudatosabb és felelős döntés, amire büszkék lehettek!
Amióta az egyszerűsítés vezérelve mentén élem az életemet, egyet elmondhatok: teljesen más kapcsolatot alakítottam ki önmagammal. Ismerem magam, az alakom, a testem, a hajam, a szagom.
Amíg a hajamra 8 különböző agyonillatosított, agyonszilikonozott terméket használtam, fogalmam sem volt, hogy milyen az a haj szag. Nem a zsír és/vagy korpa szagra gondolok, hanem a hajam, az én saját, egyedi szarukinövéseim illatára. Nem tudtam, hogy van ilyenem. Nem tudtam, hogy milyen igazából a hajam állaga. Csak azt tudtam, hogy 3 nap után mosni kell, mert zsírosodik, de ettől eltekintve mindig csúszósan selymes volt - naná, hiszen 2 különböző balzsamot is használtam rá. Amikor tusfürdővel zuhanyoztam, nem tudtam, hogy milyen igazából a bőröm állaga és illata. A hajápolás analógiájára, ebben az esetben is az adalékanyagok tették a dolgukat filmréteget képezve a bőrömön, vagy éppen beivódva a pórusaimon keresztül. Amíg napi szinten sminkeltem (igaz, hogy minimálisan és heti 3-4 nap kihagyással), nem ismertem igazán az arcomat. Hiszen amikor gyűrötten ébredtem, nyúltam a korrektorért és a szemöldökceruzáért, szempillaspirálért és lefiltereztem magam. Most, ha gyűrötten is kelek, fogom magam és megyek az utcára és hagyom, hogy az arcom reakcióba lépjen a környezetemmel. Hogy lássák rajtam, hogy fáradt vagyok és alig aludtam. Vagy éppen hogy minden király és tök jó kedvem van. És a sok kis tükör mind visszajelez és soha senki, de soha és senki nem azt tükrözi vissza, hogy takarodjak vissza az ágyamba, mert rossz rám nézni. Persze, mert igazából csak én gondoltam, hogy így kéne tennem. Illatfüggőként a kedvencem: amíg mindenféle illatokkal nyomtam tele magam, letlégyen az dezodor vagy parfüm, fogalmam sem volt róla, hogy igazából milyen a szagom. Ennek biológiai okai is vannak, hiszen ha minden nap felapplikálom magamra a dezodort, egyértelmű, hogy az fog kipárologni belőlem - rosszabb esetben reakcióba lépve a az izzadtságom alapvető szagával, ami nem a valódi szagom, hanem a kémia által már eleve modifikált változata. Először, amikor a kristálydezodorra tértem át, nem bírtam elviselni a saját szagomat. Kifejezetten kellemetlennek tartottam és rettegtem, hogy netán más is megérzi (és akkor ugye összeomlik a világ). Elvetettem a deót és visszatértem egy illatosított, több összetevős változatra. Miután azonban a 3. kiürült tégelyt dobtam ki az utóbbi használata során, eldöntöttem, hogy adok még egy esélyt a kristálynak, ami ugyebár évekre elég, így egyetlen egyszer termelünk csak szemetet vele mondjuk 2 év alatt. És láss csodát, ezúttal sikerült! Nyáron kezdtem el a használatát és ezúttal kibírtam a kritikus első pár hetet. Ez idő alatt teljesen kiürült a szervezetemből minden mesterséges illatanyag, mivel közben áttértem a natúr szappan használatára (zuhanyzáshoz is), és a hajamat is természetes, szilárd samponnal mostam. Mivel a kristálydezodor egyetlen összetevője, az ammonium aluminium (természetes, nagy molekulaméretű ásványi só, ami a szintetikusan előállított, dezodorokban alkalmazott testvérével ellentétben nem jut be a pórusokon keresztül a véráramba) nem hivatott az izzadásgátlásra, a reklámokban ígért tiszta és száraz érzésről le kellett mondanom. Cserébe viszont a kritikus első időszak letelte után szimatolva, megállapítottam, hogy tetszik, amit érzek. Megszerettem a saját szagom, amit (vagy aminek egy korábbi változatát) szégyenletesnek találtam. És ekkor esett le igazából a tantusz.
Ha nem dőlök be annak, amit bárki bármilyen platformon el akar velem hitetni magamról, akkor a végén még akár meg is szerethetem azt, ami és aki igazából vagyok.
Még akkor is, ha ez a valaki megizzad, vagy elfekszi a haját, vagy éjjel bezabál négy szelet Nutellás kenyeret és másnap megmozdulni alig bír. ( <- Igaz történet alapján.)
